~^D 25 <3^
yn.
AZ UJ RENDET VESZELYEZTETO MOZGALMAK
(XI. század. — A Vata által fellázított nép a pogányságnak visszaállítását követeli. 1049.)
Szent István halálától szent László idejéig (1038 — 1077) Magyarország a belzavarok szomorú képét nyújtja elönkbe. Mig a belviharok az országot magát dúlták, addig a nemzet társadalmi rende az események ösvényein siilyedni látszott. Az újólag alapított rend kis időre majdnem egészen felbontatott, s István intézetei többször külveszélytöl fenyegetvék.
Előbbi számunkban Pétert, egy idegen fejedelem fiát, ki csak anyai ágról volt rokon a magyar királyi családhoz, a jogos árpádi fiivadékok mellőzésével látjuk trónra emeltetni. Már ezen, többnyire külföldről idetelepedett s itt hatalomra és tekintélyhez jutott lovagok segítségével kivitt tény is elég volt arra, hogy a magyarok kedvetlenségét felkeltse. De midőn Péter a magyarok mellőzésével még dicső elődének gyöngéd íiltetmé- nyeit is garázdálkodó udvaronczai durva kezeinek martalékul adá, s egyenesen azon elvet mondá ki : hogy a magyarok sorsa ne legyen egyéb, mint szolgálni a bevándorolt olaszoknak s németeknek; — midőn végre ez elv kiviteléhez alig maradt valami kisérletlenül; átalános elkeseredés szülte forrongás támadt az ország minden részeiben.
Elejét vévé Aba Samu, előbbi nádor és szent István sógorának trónra emelésével. Rövid idő alatt a magyarságnak legnagyobb része pártján állt; és Péter képtelennek látván magát híveivel a sokaságnak ellentállhatni,
! III. Henrik német császárnál folyamodott segítségért. Jóllehet Aba, ki most mindenektől királynak ismertetett el, politikai tévutakon haladt; — ámbátor III. Henrik Péter érdekében háromszor fegyverrel támadta meg Magyarországot; — bár Bukna, Gyula az erdélyi egykori főúrnak fia, kit a császár, látván a magyaroknak Péter iránti ellenszenvét, tett a királyi trónra, sem tudta magát fentartani; — ámbár IX. Benedek pápa is tekintélyével Péter pártján állott; s bár végre ez maga három éves harcz után, melyben Aba Samu a ménfői csatasíkon maradt, ismét a magyar kormány élére vergődött : uralkodása most is csak igen rövid ideig tartott. Mert előbbi hibás politikáját most is folytatá; sőt, hogy kormányának erősebb alapot adjon, Henrik császárt 1045-ben tisztelgés ürügye alatt Székes-Fehérvárra hivá látogatáskép, s neki ez alkalommal, több más ajándékok mellett, még Magyarhon földjét is egy arany lándzsa alakjában hübérül ajánlá, és magát örökös hűség mellett évenkinti adófizetésre kötelezé. Ennek folytán oly általános lett az elégületlenség, hogy a császár távozta után az ország nagyai Csanádon összegyűltek, s tekintet nélkül Péternek a kormányhozi jogigényeire, elhatározák, kopasz Lászlónak két menekült fiát, Endrét és Bélát, visszahívni. Ok mint Árpádnak törvényes utódai állítsák vissza a királyi trón tekintélyét s az ország békéjét.
Endre ekkor az oroszoknál volt, hová sok viszontag
ságok után végre vetődött. Béla már előbb vitézsége és eszélye által nagy tekintélyre jutott, s a lengyel király veje, és az ezen országhoz újonnan csatolt Pomerhon helytartója volt. Midőn tehát Endrének a magyarok általános kívánsága értésül jött; — s hallá, hogy hazája mily szomorú állapotban tengődik, minden késedelem nélkül haza indult.
Ezalatt Magyarországban a viszonyok felette szo- | moru fordulatot vettek. Roszakaróktól, különösen bizonyos Yata, a pogányság buzgó követőjétől felizgatva, a nép vak tévelyben az ország mind e csapásait a kereszténységnek s szent István intézményeinek tulajdonitá. Alig ért Endre Abaujvár vidékére, már is az elégületle- nekkel találkozott, kik ezeknek megsemmisítését követelék (lásd a rajzot). Az állítólag rájuk tolt kereszténység ellen telve gyűlölettel, vad zajjal annak teljes kiirtását kívánták s a régi pogányhit visszaállítását. Csak oly föltétel alatt ígértek Endrének Péter ellen segédkezet, ha helybenhagyja, hogy a keresztény papokat és a bevándorlóit kalandorokat kiűzhessék, s szent István intézményeinek romjain ismét régi szokás szerint élhessenek.
Vannak, kik ebben a magyar ős elemnek régi intézkedéseihez való ragaszkodását s az újítások ellen reactiót látták ki, s azért e forrongást a magyar történetnek nevezetesebb eseményei közé sorolják. Ámbár a magyaroknak ez alkalommal mutatott tetterejét méltányoljuk; —