VIII.
A HAZÁNAK MEGUJULT BELYILLONGASAI
sz. László uralIs.odáisáig:.
(Béla korona és kard közt választ. 1059.)
A III. Henrik német császár elleni háborúkban Béla, Endre király öcscse, különösen tüntette ki magát, tanácscsal tettel egyaránt segítvén bátyját; az ország neki köszöni legtöbb nyugalombiztosítási intézményeit. Már az előbbi nyomor és közös balsors a két testvérben a legnagyobb egyetértést szülte, de ez az uj viszonyok közt még inkább szilárdult, s Béla herczeg közösen tisztelt és kitüntetett személyiségében az egész haza legszebb jövőjét vélte remélhetni. — Hogy ez áldásdús remény meghiúsult, s az események menete egész más fordulatot vett, leginkább Endre király maga okozta.
Midőn Endre öcscsét Bélát Legyelországbél magához édesgette, neki Magyarország harmadrészét, mint külön herczegséget adományozá, sőt, minthogy akkor még fia nem volt, a most Magyarország herczegének trénöröködésre is adott kilátást. E két főfeltétel mellett jött Béla Magyarhonba. De midőn Endrének 1052-ben fia Salamon, s nemsokára másik fia Dávid született jobbnak látta elsöszülöttjének a koronát hagyni, sőt midőn Béla ez ellen semmi kifogást nem tett, Salamont mint hat éves gyermeket még élte idején 1058-ban hagyta
megkoronázni. A koronázásnál Béla maga is jelen volt. Itt történt, hogy midőn a szokásos szertartások szerint a zsoltárok ezen szavai : „Légy ura testvéreidnek“ (Esto dominus fratrum tuorum) énekeltetett, Béla észrevette csodálkozással, hogy mindnyáján szemei rajta függtek. Meghagyván magának magyarázni ezen éneket, s megértvén szavait, nem titkolhatta el neheztelését az iránt, hogy ö, ki annyi fáradság és érdem után juthatott csak azon polczra, melyen áll, most egy tapasztalatlan gyermekkirály uraságának hódoljon. Alávaló udvaronczok ezt megtudatták Endrével, ki elég gyönge volt magával elhitetni : hogy — mig Béla él — Salamonnak ország- lása biztos lábon nem állhat. Bélának szintén voltak efféle csapodárjai, s így nemsokára kezdődött a mindkét rész- röli feszültség, mely végre alig mérsékelhető haragban tört ki.
Végre Endre gyanúját végkisérlet által szándékozott oszlatni, s hogy Bélának igazi gondolkodás-módját kitudhassa, ötét 1059-ben Várkony várába magához hivatta. Köszvényben szenvedve nyugágyon fogadta, maga elé egy kardot s egy koronát helyezvén. Belépő
öcscsét színlelt nyájassággal és szivességgel szólítja meg, és elörebocsátván : „hogy az előtte fekvő korona a királyi méltóság jele; a kard pedig jele a herczegségnek; s megkívánván az ország jóléte, hogy egymás iránti gya- nuskodásuk megszűnjék, végre is döntessék el a trón- öröködés határozottan. Miért is Béla válaszszon a kettő közt, és Salamon avval, mit ott hagy, meg fogna elégedni.“ De ezalatt két készséges udvaronczát, Vidot és Irneit, a mellékszobába rejté el ? azon meghagyással, hogy Bélát korona választás esetében felkonczolják. Szerencséjére Bélát e rája váró veszedelemről, midőn belépett, az ajtóőr Miklós e néhány szóval : „Ha életed kedves, válaszd a kardot“; értesítette s így bátyjának nagy örömére a kardot választá.
De vészteljesek voltak e találkozás következményei, mert Béla később megértvén a nagy veszedelmet, mely öt fenyegette, ismét sógorához Boleszlóhoz Lengyelországba menekült, hogy személyes és családjának bátorságát biztosítsa. Elkeseredve s boszura ingerelve itt barátságos fogadtatás és segítségre talált. Már 1060-ban tört be Magyarországba lengyel hadakkal, kiknek számát